2012
May
17
Ma a Hősök terénél a Dózsa György úton, a Szépművészeti oldalában reggel 8-kor permetezték a Főkertesek azt a pár csenevész fát. Ez úgy történt, hogy először is a nagy narancssárga teherrel felálltak a biciklisútra és a járdára, hogy nehogy el lehessen férni, mert ők rohadtul fontos emberek. Aztán meg reggel a legnagyobb tömegben, és természetesen amikor jól fúj a szél, elkezdik nyomatni a nagy nyomású szarjukkal a permetszert. Én biciklivel voltam arra, persze kilégzés, fej lehajt stb. amíg át nem mentem a felhőn, de így is kaptam belőle. A buszmegállóban ácsorgók pedig zsebkendővel takarták el az arcukat meg ott fulladoztak.
Tényleg ennyire faszok dolgoznak a Főkertnél? Hogy miért nem lehet ezt csúcsidőn kívül, pláne olyankor amikor mondjuk nem fúj a szél és esetleg minimális permetlé a fákra is rámenne? Hát komolyan mondom, remélem csattog felettük az a bizonyos korbács egy darabig.
2012
May
4
Ismét mozifilm, ez most éppen egy horror lesz. Ugye nem kell szólnom most sem, hogy nem érdekel, ha valakinek nem tetszik, amit és ahogyan írok a filmről? Ha valaki nem szeretné megismerni a végkifejletet, hunyja le kis szemét vagy menjen a port.hu-ra olvasgatni.
Kérdezheti bárki, hogy akkor mégis kinek írok. Nos, rettentően meglepő leszek: a blog az ugye eredetileg weblog, azaz web napló, és a naplót klasszikusan mindenki magának írja. Vicces visszanézni, hogy mennyire másképp gondoltam a dolgokat még akár 5 évvel ezelőtt is. Ezt a mókát megosztom a barátokkal és néhány ide vetődő emberrel is, mert miért ne. Ez nem egy webes újság, ahol elvárásai lehetnének bárkinek rajtam kívül, de persze szívesen fogadom, ha valaki ír nekem, akár kommentben, akár email-en. És igen, ez a kis rendhagyó bevezető is azért született, mert egy email-en felbosszantottam magam, amelyben valaki szeretné meghatározni, hogy miről, milyen stílusban és mennyit írjak. Ezért szerettem volna világossá tenni a hozzáállásom.
Nos tehát, a fekete ruhás nő egy elég friss film, de a klasszikus horror történeteket idézi, amennyiben 1) Az 1900-as évek elején játszódik, 2) Angliában, 3) Van benne kísértetjárta ház, sőt környék. Utánanéztem a rendező James Watkins-nek, mert semmi nem ugrott be; aztán látom hogy Ő írta és rendezte az Eden Lake (magyarul: Gyilkos kilátások, milyen siralmas fordítás) című filmet, amit meg akartam egyszer nézni de nem sikerült valami miatt. Így hát nem tudtam, mit várhatok.
El kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy nemcsak a sztorit, de lényegében minden jelenetet előre ki lehetett találni és a film semmilyen meglepetést nem tartogat, mégis csak egy kellemes meglepetés lett. Ugyanis tökéletesen lett leforgatva az egész.
Nem szóltam még a főszereplőről, Daniel Radcliffe-ről, aki sajnos kicsit belegyepesedett a heripotter klisébe, ezért mindenki azon poénkodik, hogy “haha, majd elvarázsolja a szellemeket a kis Potter”. Kár, hogy sokan így gondolják, mert szerintem a srác jó színész (bár kétségtelen, a Harry Potter sorozatban szinte csak a hülye vigyorgást tudta magából megmutatni), ezt a szerepet jól hozza legalábbis. A többi szereplő lényegében felcserélhető körülötte, nem igazán tudok megnevezni jelentős alakot.
A történet: Főhősünk ügyvéd, egyedül (vagyis egy dadus segítségével, naná!) neveli 4-5 év körüli kisfiát, mivel a felesége belehalt a szülésbe. Egy vidéki házban kell iratokat fellelnie, rendszereznie hagyatéki ügyek miatt, és bár ez a rész nincs túlragozva, látszik, hogy a főnökével nem jó a viszony és ez a meló az utolsó lehetősége. El is határozza magában, hogy kerül amibe kerül, alapos munkát fog végezni. Kisfiát és a dadust hátrahagyja Londoban azzal, hogy hétvégén menjenek utána.
Az alapos munkát aktívan akadályozzák viszont a házhoz közel lévő falucska lakói. (A ház egy tengerbe nyúló félszigeten fekszik, és dagálykor az odavezető út is elzáródik és szigetté válik a ködben - na ugye, megmondtam, hogy klasszikus!) Először is a fogadóban nem adnak neki szabad szobát. Mindenki haza akarja zavarni vagy el akarja ijeszteni. Még szerencse, hogy az odautazása alatt megismerkedett a szimpatikus Mr Bentley-vel (Rogar Allam), akinél meg tud szállni. Bár Mrs. Bentley is elég fura: szellemekkel suttog, kicsit őrült.
Arthur (főhősünk) elmegy a házba, rendszerezget, és lát egy fura fekete ruhás nőt. Bemegy a rendőrségre, ahol éppen magyarázza, hogy látott valakit a ház körül, amikor két testvére hoz egy kislányt, aki tömény klórt ivott, és Arthur karjaiban hal meg. A falu lakói megbélyegzik Arthurt, hogy ő ölte meg a kislányt a kutakodásaival, és el akarják távolítani, de Mr. Bentley segítségével visszajut a házba. Ahol ismét látja a nőt, és egy kisgyerek ismét meghal. Lassan megismerjük a történetet: A házban egy házaspár és örökbe fogadott gyermekük lakott, de a gyermek beleveszett a mocsárba. A fiú szülőanyja fogadalmat tett, hogy soha nem bocsátja meg a nevelőszülőknek ezt a gondatlanságot, majd a házban felakasztotta magát. Azóta kísért, és bárki meglátja, egy gyermeket öngyilkosságra kényszerít a gonosz szellem.
Mire mindez kiderül, addigra hétvége lesz, és főhősünk kisfia is lassan érkezőben. Kétségbeesés szüli a tervet: ha Mr. Bentley segítségével megtalálná a mocsárban az elsüllyedt fiú tetemét és visszajuttatná az anyjához, talán megnyugodna a gonosz szellem. Ezt meg is játsszák, de a gonosz szellemeket annyira nem könnyű megnyugtatni, mint ezt a Kör, vagy az Átok című filmen edzett nézők már sejthetik…
Mint már írtam, összességében nagyon jó volt, bár nem a mostani idegbeteg sebességű filmeket kell alapul venni. Ez egy viszonylag megfontoltan, de jól felépítetten kibontakozó sztori, minden szükséges klisével.
Simán 7.0 / 10 (imdb: 6.7)
2012
Feb
25
Iszonyat rég hallgattam meg és nagy kedvenc, gyorsan megnéztem a gitartab weboldalt, hogy fent van-e. Mivel nem volt, hallásra leszedtem úgy-ahogy, remélem jó lesz. Ha nem, légyszí küldjetek javítást… :-)
KFT - Siker, pénz, csillogás
(1986, Profil records)
Intro
e||:9------------7--|----------------|2---------------|----------------:||
H||:-------7--------|9------5----2---|----------------|----------------:||
G||:----------------|----------------|----------------|----------------:||
D||:----------------|----------------|----------------|----------------:||
A||:----------------|----------------|----------------|----------------:||
E||:----------------|----------------|----------------|----------------:||
F#m E F#m F#m
F#m E Hm Hm
(Tehát a pengetőst ismételni, alá nyomni ami alatta van)
Bridge: F#m 4x
Verse:
F#m E F#m
Az ember néha filmszínházba vágyik,
F#m E Hm
ha az egész élet az idegzetére mászik.
D A
Rámfér már a mozi nagyon,
D H
hogy ki ne ugorjak az ablakon.
Bridge: F#m
Gondolatban most én vagyok a főhős,
aki nagy és szép és általában győzős.
A szerelmi jelenetek pedig
felcsigázzák a kedvemet.
Ó-ó-ó-ó-ó!
Refrén:
D A E F#m
Siker, pénz, csillogás a mozivásznon.
D A E F#m
Pucér nők s annyi más érdekes.
D A E F#m
Siker, pénz, csillogás, ez az álmom.
D A H
Moziba járni érdemes.
Bridge: F#m
Lövök, rúgok és a pénzemet szórom,
a többi színészt gyakran megpofozom.
Nyelem a whiskyket,
aprítom a miszliket.
Ó-ó-ó-ó-ó!
Refrén
Ülünk a széken és bámuljuk a filmet,
előttünk pereg egy elvarázsolt élet.
És amikor véget ér,
jót szórakoztunk a pénzünkért.
Ó-ó-ó-ó-ó!
Refrén
Tab by: sixweb, http://www.sixweb.hu
2012
Jan
31
Nehogymá februárra halasszam a tavaly szeptemberi nyaralás leírását. :-) Kréta igazi lenyűgözően szépséges természeti tüneményének leírását hagytam a végére. És hogy milyen egyéb okosságot tartogatok még a kis hasznos rovatban? Naná, hogy a strandolást.
Krétán vannak homokos és sziklás partok is. Ahol sziklák vannak, ott vannak sünök is, ahol meg homok, ott kellemes vízhőmérséklet és apró kagylók. Természetesen utálom a rohadt tengeri sünöket, így lánccal sem lehetne bevontatni a vízbe a sziklás partról. Maradtak a majdnem fehér homokos, időnként pálmafás, napernyős részek…
Apropó, napernyő: simán nem szabad spórolni a napernyővel, mert a Nap kemény. Még szeptemberben is sikerült kis híján leégni, miközben lubickoltunk. A szokásos egyéb figyelmeztetéseket most le sem írom.
Krétán mindenütt vannak csodálatos strandok, mivel mi a nyugati részen voltunk, Elafonissit vettük célba, a különleges rózsaszín homokja miatt. Az alapvetően fehéres homokot a közelben lévő korallzátonyból kimosódott darabok festik meg, így áll össze az egyedi szín. A keleti parton pedig ott van Vai (magyar könyvben: Váji), ahol egy datolyapálma-liget dobja fel és teszi trópusivá a hangulatot. Visszatérve Elafonissire, íme pár kép a sok szöveg helyett:
Akkor ugye itt láthatjuk a híres rózsaszín partot, a koralldarabkákkal.
A háttérben a hegyek, az valami fantasztikus.
Ez a kép fogadja a látogatókat.
Összegzés
Krétai nyaralásunkról csak annyit tudok mondani, hogy nagyon megérte, és vissza kell még menni, mert csak a sziget felét sikerült megismerni. Az emberek jó fejek, Rethymnoban sikerült nyugodt helyet találni, ahol kipihenhettük magunkat, de ezalatt mégis bejártunk rengeteg szép helyet, tapasztaltunk mindenféléket, amik közül jó értelemben szűröm le, hogy Kréta teljesen más világ, mint Görögország többi része.
2012
Jan
19
Ennek a napnak legfőbb tanulsága egyben a megtekintett látnivaló volt, ezért külön tanulságos bevezetőt nem fűzök ehhez a poszthoz. :-) Talán csak annyit, hogy nem minden angol régész volt normális. Már aki érti, mire gondolok.
Annyi bizonyos, hogy a Minotaúrusz-legenda szinte mindenki fejében rögzült valamilyen módon. Nagy vonalakban ugye az a sztori, hogy Minosz király át akarta verni Poszeidónt, aki cserébe bosszúból elérte, hogy a királyné (Pasziphae) és egy bika közös utódot hozzon létre. A végeredmény lett Minotaúrusz, a bikafejű, embertestű szörny, akit elrejtettek egy labirintusba. Miután Mínosz legyőzte az athéniakat, onnan hozatott ifjakat és leányokat, élelem gyanánt. Megunták hamar ezt Athénban, igény merült fel Mino lealázására, ezért elküldték Thészeuszt, akibe Mínosz király lánya (Ariadné) egyből szerelmes lett. Adott neki egy varázskardot, és egy gombolag fonalat a logisztikai problémák orvoslására, úgyhogy Mino elhullott. Mínosz mérges lett, a labirintus építőjét (Dédalosz vagy Daidalosz?) és fiát, Ikaroszt börtönbe csukatta. Onnan próbáltak meglépni szárnyakon, és később Ikaroszból BKV-busz is lett, de ezek már más történetek.
Szóval, a krétaiak állítása szerint Knossos lenne az a hely, ahol Mínosz palotája és a labirintus állt. Nézzük inkább a történelmi tényeket: I.e. 4000 körül egy bronzkori birodalom központja volt itt, amelyet valószínűleg tűzvész pusztított el i.e. 2000 tájékán. A romokon új palota épült, amely szintén leégett, aztán teljesen elromosodott. (Valami miatt most a Gyalog-galopp jut eszembe, a királlyal, aki mocsárra építette a várát. Hehe.) A valaha százezer lakosú központ elnéptelenedett, és áttevődött az északi részre (Heraklion irányába).
Az 1800-as évek végén fedezték fel a helyet, és rövidesen el is kezdődött a feltárás. Nyilván irdatlan feladat lehetett szétválasztani a különböző korokból származó maradványokat, és megfejteni, hogy melyik korban hogyan is nézett ki a palota és környéke; hiszen többször újjáépült közben. Sir Arthur Evans, a feltárást vezető angol régész nem is vette minderre a fáradtságot, ő fantáziával pótolta a hiányzó dolgokat, ha valami nem stimmelt, betonból felhúzott pár falat, freskókat hozott máshonnan vagy 2×2 cm-es darabból “restaurálta” a 2×3 méteres faliképeket, hogy álmait megvalósítsa. Eléggé különösnek tartom, hogy akár a XX. században hogyan engedhettek meg neki ilyet a görög hatóságok!
Nem is szeretném véka alá rejteni a csalódottságot és felháborodást, amit éreztem. Úgy érzem, Evans egy csaló, aki bár nem akart rosszat, a könnyebb utat választva meghamisította a történelmet. Lehet, hogy a nehéz út valójában lehetetlen lett volna, vagy nem is létezik, de ezt már nem tudja senki bizonyítani. Ahogyan haladtunk előre az amúgy korrekten kijelölt úton, és olyasféléket olvastam, hogy “Itt Evans szerint a fürdőszoba volt, de ezt nem támasztja alá semmi; igazából arra gyanakszunk, hogy itt volt a raktár” akkor kicsit kinyílt a bicska a zsebemben. Remélem, ez nem veszi el senki kedvét a megtekintésétől; csak el kell attól vonatkoztatni, hogy történelmi hűséget látunk, és hirtelen a helyére ugrik minden. Nekem ez sajnos nem sikerült, legközelebb majd jobb lábbal fogok felkelni.
Mivel viszonylag hamar végeztünk, gondoltuk, az előző nap elmaradt Kournas-tavat megnézzük. Ez Kréta legnagyobb édesvizű tava, aminek a mélység, ha jól emlékszem, a 80 métert is eléri (!). Ettől egyébként még Balaton-fíling… :-)) Útközben még beugrottunk Fodele-be, ahol kicsit hamar parkoltunk le, mivel a ház végülis nem a faluban, hanem a falu határától 10 percnyi járásra van. Aki teheti, kocsival menjen… :) Van ott egy bájos régi kis kápolna is, jópofa. A házba nem mentünk be végül, az útikönyv szerint nem egy nagy valami, igazából az életéről nem lehet sokat megtudni, van pár repró kép oszt sanyi.
A Kournas-tó pedig egy szép látványosság, lehet vizibiciklizni, van ott is egy óriási hegy, finom a hal, és szintén lehet kapni görög joghurtot mézzel leöntve, meg sfakiai pitét (higgyétek el, nem a mániám a sfakiai pite!).
Elfáradtunk, így visszamentünk a szállodába, és nyugis délutánt tartottunk, légkondival. Itt a mai mese vége, kezicsókolom. :-)
2011
Dec
18
Negyedik napunk telt a leghosszabb utazással, kb. 300 km-t tekeregtünk az északi részről dél felé Krétán. A sziget alsó felére amúgy is mindenképp el akartam menni, mert eredetileg Dél-Krétára gondoltunk úticélként, csak eltántorított bennünket az, hogy a Google maps-en szinte csak üvegházakat láttunk tömött sorokban a tervezett szállásunk környékén. Hiába, nagy áldás az Internet és ezek a térképek, mondjuk 20 évvel ezelőtt mindezekkel csak a helyszínen konfrontálódtunk volna.
Azt irányoztam elő, hogy a kajákról fogok írni. Természetesen mindenféle görögös étel megtalálható itt (gyros, tzatziki, bárányhús, mindenféle lepények stb.), emellett Krétának vannak sajátosságai is; ilyen a csiga és a nyúl; illetve sok étel elkészítésének módja is kicsit különbözik a kontinensen megszokottaktól.
Elöljáróban az egyik első jó tapasztalatunk, és ami rettenetesen tetszett, hogy nem az (ásvány)vizen akarnak keresni; másfél liter víz egy jobb étteremben is csak fél euró volt (!!!). Ezt is érdemes összevetni a magyar helyzettel, ahol pl. csak Evian ásványvizet tudnak hozni, 3 deci ezeré már meg is van. (Közben pedig jó, ha nem csapvizet palackoznak az Evianos üvegekbe az udvarban lévő svájci kupakológép segítségével.)
Ételek, amiket mindenkinek ajánlok:
Gyorskaják:
- Gyros pitában :) Naívan hangzik, de ki kell próbálni, miben más az ottani. Annyi biztos, hogy tőlünk nem kérdeztek olyanokat, hogy csípőset kérünk-e, meg mehet-e hagyma: egyféle volt, azt kaptuk. Friss zöldség, friss hús, grillen kicsit átsütött pita, és tesznek bele sült krumplit is. Semmi nagy kaland, de minden friss és finom, talán ez a (nagy!) különbség.
- Souvlaki
- Mindenféle piték: tyropita (sajtos), spanakopita (spenótos), és a zseniális sfakiai pita; ami fetszerű, de annál kevésbé karakteres sajttal, majdnem túróval és kakukkfűmézzel készül. Nyamm!
Előételek, saláták:
- Malidzanosalata (padlizsán)
- Myzithra (ricotta-szerű sajt)
- Anthoi (töltött cukkinivirág)
- Kalitsounia (sütike mindenféle töltelékkel)
- Szőlőlevélbe csavart rizs, ennek nem tudom a görög nevét, a szállodában adták, ha kell ha nem, nekünk kellett :-)
Főételek:
- Boureki, mousakas (ezeket mindenki kitalálja, remélem)
- Stifano (párolt hús + hagyma), soutzoukakia (paradicsomos húsgolyó)
- Kardhal: Állítólag ez is nemzeti étel, klasszul is néz ki. :-) Megkóstoltuk egy tengerparti étteremben (Chora Sfakion-ban, Hóra Szfakion) grillezve; nincs semmilyen erős halíze és nagyon finom.
- Tsigariasto: Ez igazából nem étel, hanem elkészítési mód. Sfakia tartományban ez lassú tűzön, olajban, gyógynövényekkel együtt történő párolást jelentett, aminek hatására a bárányhús szétomlik a szádban, vajpuha, és nagyon finom.
Desszertek
Csak a szállodában ettünk mindenféle random sütit, a baklavát nem próbáltuk mert nem vagyunk oda a tömény cukorbonbonért. Én a vaníliafagylaltos jeges kávét, azaz a frappét nyomtam orrba-szájba, és persze ott volt a remek sfákiai pite!
Amit kihagytunk: Polip (ohtapodi, egyes nyelvjárásokban: polájp :-)), csiga (hohlii), kagyló. Egyszerűen nem jutott rá idő, hogy egy kikötőben rendeljünk “mindenből egy kicsit” jellegű herkentyű-tálat, annyira pedig nem bízott magában egyikünk sem, hogy étteremben kirendeljünk egy teljes adagot.
Italok
Amit semmiképpen nem ajánlunk, az a vörösbor. Ha csak eszembe jut, elkezd rángani a bal szemem, annyira “fínom” volt. A rozé és a fehér még úgy-ahogy iható volt, de összességében nem tettek rám nagy benyomást. Nyilván vannak ott is jó borok, pl. a Kritikost ajánlották is csak nem találtuk sehol az étlapon. Nem is erőltettük, helyette ott van a Mythos vagy Alfa sör. :-)
Az éttermek közül Chora Sfakionban emelném ki a Three Bothers éttermet, ami gyönyörű környezetben, hangulatos kockás terítővel és authentikusnak tűnő berendezéssel, finom ételekkel lát el bennünket. A kikötő vége felé van egy tábla, ami a “Beach” feliratot pontosan a tengerrel ellenkező irányba, hegynek fel mutatja - az a jó irány! Kicsit menni kell felfelé, de hamar ott van az étterem, és mint kiderült, a beach is hozzájuk tartozik.
Ezen felül nem volt rossz a Kournas-tó melletti egyik étterem sem (nem akarok előre rohanni, de ez egy egész nagy édes vizű tó Krétán, tehát friss édesvizi halakból van bőven arrafelé).
Nade elég a bevezetőből! Negyedik napunkon, mivel tudtuk, hogy szűkre szabott az időkeret, nem indultunk korán reggel, hanem megnéztük a piacot Rethymnoban is (mondtam már, hogy piac mániások vagyunk?). Meg is érte, mert tök olcsón be tudtunk szerezni mindenféle terményeket. De ezután már tényleg elkezdtük falni a kilométereket Guszti segítségével.
A sok kolostorból egész nyaralásunk alatt szerintem a legszebb az Arkadi-kolostor volt, amely első állomásunk volt. Ez a kolostor egyben a krétaiak függetlenségének szimbóluma: a török hódítás során a kolostor elfoglalásakor a bent ragadt krétaiak inkább felrobbantották magukat és rengeteg törököt, minthogy megadják magukat. Az egyik (nyilván a robbanást követő tűzvészben) kiégett, elszáradt fában még egy eredeti benne ragadt török golyó is megtekinthető. Mindenképpen érdemes megnézni!
(a képen a kolostortól jobbra látszik az elszáradt fa.)
Mitfahrerem (és az útikönyv) tanácsára beugrottunk Amari falucskába is, ahol egy szépséges, régi, jó állapotban fennmaradt velencei óratornyot láthattunk, nem különben szép kilátásunk nyílt Kréta legmagasabb hegycsúcsára, az Ida-hegyre (utánanéztem, 2456 méter magas). Maga a falu is nagyon bájos volt a szokásos szűk utcácskákkal és a fehérre meszelt falakkal.
Mentünk, mendegéltünk kelet felé, na itt tévedtünk el Spili irányába és itt segített ki minket angolul az öreg bácsika (amiért ezúton is efariszto); aztán bekeveredtünk egy fantasztikusan kinéző szorosba (aki ismeri, olyasmit képzeljen el, mint a Békás-szoros Erdélyben). Kevergésünk és az Amariban eltöltött idő megbosszulta magát, a Pireli-kolostorba éppen a szieszta-idei záróra után negyedórával sikerült becsattannunk. Nem volt se időnk, se kedvünk két órát aszalódni, gondoltam, körbejárjuk a kerítést kívülről, készítek 1-2 fotót aztán irány a strand - na itt elég gorombán elzavartak bennünket, hogy ez magánterület. Így aztán nem készült fotó. Leautóztunk-ballagtunk hát a strandra.
Na ez érdekes volt. Ki volt táblázva a strand, majd az út egy parkolóban végződött. Itt fizetni kellett, és a parkoló végében is volt egy tábla, hogy Pireli beach. Mivel van eszünk, nem strandpapucsban, egy szál törülközővel indultunk neki, és igen jól tettük, mert az út a sziklafalon lefelé nem egyszerű. Nem veszélyes vagy ilyesmi, csak sokkal hosszabb, mint ahogy az ember gondolná. Kb. negyedóra lefelé, a duplája felfelé. Állítólag van egy másik út, amelyen kocsival sokkal jobban meg lehet közelíteni a partot; mi lent nézegettük, de igazából az az út a strand teljesen másik végére visz. Ugyanis - és most le is lövöm a poént - a Pireli beach a legkülönösebb strand, amit láttam valaha: tiszta, édesvizi patak ömlik a tengerbe. Értelemszerűen tehát a patak kettéválasztja a strandot; autóval a másik (szerintem kevésbé érdekes) felét lehet valszeg megközelíteni. Megéri az a kis mászás, legalább az ember értékeli azt, ami elé tárul!
Hát ez a Pireli-beach egyszerűen beszarás, hogy Knézy-t idézzem. Édes vizű patak, pálmaligettel mindkét felén, amelyik kanyarogva beleömlik a tengerbe. A kettő találkozásánál furcsán hideg és opálos a víz. A patak vize hideg, a tenger meleg, és amikor bemegyünk a tengerbe úszni, az tele van hideg részekkel, és ott is érdekesen opálos, lehet látni, hogy a kétféle víz hogyan próbál keveredni egymással. Látni kell.
Azt még nem is meséltem, de talán látszik, hogy a strandon van homokos rész is, és füves is (!). Mivel van édesvíz a locsoláshoz, tiszta Balaton-fíling a gyeppel borított terep, azzal a kivétellel, hogy a Balaton mellett igen kevés pálmaliget található. És persze ott a tenger, hajók meg minden… óriási élmény.
Néhány fotó, ami útközben készült (a második kép az Ida-hegy):
Duzzogva, de tovább indultunk, hogy megnézzük Frangokastellót, ami az útikönyv szerint egy romantikus, régi erőd, és amelyet az arab kalózok támadásai miatt építettek. Végül persze a törökök ellen is szolgált, de a benne lévő maroknyi krétait gyorsan legyőzték. A monda szerint szellemeik azóta is ott keringenek… nos, én csak az átb_szás szellemét éreztem keringeni, amikor kifizettük a belépőt - nem érdemes bemenni, tényleg! Legalábbis 2011-ben így volt. De kívülről valóban nagyon szép.
Ezután mentünk tovább az aznapra tervezett utolsó előtti, de valójában utolsó állomásunkra: Chora Sfakion (Horá Szfákion)-ba.
Tuti, nagyon nyugodt kis nyaralóhelynek tűnt, szép a tengerpart, de semmi különös. Amit tudni kell róla, az az, hogy özön mennyiségű turista szokott ott napközben lézengeni, ugyanis a közelben van a méltán népszerű Samaria-szurdok, a híres kirándulóhely. Ott úgy megy a kirándulás, hogy a buszok elviszik a turistákat Omalos-ba, a szurdok északi végéhez, ezek után azt a huszonx kilométert megteszik gyalog lefelé, de a déli végén nincsen semmilyen aszfaltozott út; így a turistákat hajóra pakolják és rövid úton Chora Sfakion-ba viszik; mivel ott van kikötő és út is. A buszosok arra nyilván ügyelnek, hogy a turistáknak legyen ideje bezabálni meg szuvenírt venni - ráadásul a kaja tényleg nagyon jó, a sfakiai pitét ajánlom még egyszer! :-) Mi szerencsére megúsztuk a tömeget, lévén utószezon és estefelé 6-7 óra.
Innen már hazafelé vettük utunkat, egy furcsa kis momentummal. Azt szerintem nem mondtam még, hogy Krétán az emberek imádnak lövöldözni. Méghozzá leginkább közlekedési táblákra. Ennek tipikus példája a Chora Sfakion áthúzva tábla, amin minimum 25 golyó ütötte lyuk volt. Ezt le kellett fotózni, és amíg ezzel foglalatoskodtunk, egy középkorú görög nő szólított le bennünket. Kevesett tudott angolul, de el tudta magyarázni, hogy lekéste az utolsó buszt, hogy Chania-ban lakik (azaz potom 80 km-re), el tudnánk vinni a Nésönel Hájvéjig? Naná, hogy elvittük, keresztül az egész Ori Lefkán. Ott már fel tudott pattanni valami helyi járatra…
2011
Dec
5
Megpróbálok minden poszthoz egy kis tanulságot vagy hasznos dolgot írni. Mivel ez az első autós túránk, ráadásul sok tapasztalatot szereztünk, hát írok erről. :-)
Közlekedés Krétán
Először is, van északon a Nemzeti Autópályának nevezett kétszer egy sávos út, ahol a leállósávba le kell húzódnia annak, akit előzni akarnak. Elég fura először, de meg lehet szokni: ezen az autópályán sokszor lehet balra is kanyarodni, nincsenek felvezető és levezető sávok, meg is szoktak állni az út szélén, kerékpárosok is nyomulnak, szóval minden okom megvan rá, hogy innentől ne autópályának, hanem országútnak nevezzem ezt az utat. Nem rossz különben, csak egyszer néztem elég nagyot, amikor előztünk egy autót (amelyik a leállósávban ment), minket is előzött egy autó a túloldali sávot foglalva, és még azt is előzte egy motoros, mindezt egyszerre. Lazák ezek a görögök, de nem mennek idiótán, nem anyáznak, nem fékeznek rá egymásra és nem (fény)kürtölnek fél centire ráhúzódva az előttük menőre, tehát a balkáni magyar állapotoknál kulturáltabb a viselkedés.
Természetesen nem csak autózni lehet, rendszeres buszjáratok vannak, de azokon a szakaszokon, amelyek nem a Nemzeti Autópályán, hanem pl. észak-dél irányba haladnak, nem túl sűrűek a járatok, kb. reggel és este van 2-2 járat oszt jóidő. Nekünk adódott az autóbérlés, hiszen nem vagyunk semmihez és senkihez kötve, ha látok valami szépet, megállok fotózni stb.
Az autózás biztonságáról annyit, hogy láttunk több autót üresen, járó motorral, mondjuk nem annyit, mint Máltán, de itt is megvan az a kellemes tulajdonsága a szigetnek, hogy innen nagyon autót ellopni nem lehet, hiszen legrosszabb esetben a kompnál lekapcsolják a csúnya tolvajt. Ha pedig értéket nem hagyunk az autóban, akkor mást nem tudnak elvinni (esetleg a benzint, ami még a magyar áraknál is magasabb kb. 10%-kal!).
Már a múltkor írtam, hogy társunk a Guszti névre hallgató Kia volt. Mivel Krétát szép nagy hegylánc szeli ketté, szinte folyamatosan hegyi utakon, szerpentineken mentünk. Kicsit be voltam tojva, mert a blogok, amiket előzőleg olvastam, mind arról szóltak, hogy borzalmasan vékony utakon, szakadékoktól 3 cm-re, kőgörgetekeken keresztül lélegzetelállítóan meredek utakon kellett előreküzdeniük magukat. Talán nekünk magasabb az ingerküszöbünk, de tudtuk tartani az 50-60-as átlag tempót hányinger nélkül a szerpentineken is, és sosem kellett félnünk. Jó, az utak nem autópályák, de két nagyobbacska autó is elfér egymás mellett, szóval nem értettem, mi a gond.
A tájékozódással már voltak apróbb gondok. Nem tudom, hogy Görögországban mindenütt az van-e, hogy ha tájékozódni szeretnénk, akkor az alábbi tulajdonságokra mind szükség van:
- GPS vagy iránytű, ami mutatja az irányokat
- Helyi térkép, ami helyesen mutatja az utakat, ugyanis GPS-hez nincs jó térkép
- Gyors helyzetfelismerés, ugyanis nem jó ha a nagy nézelődésben elcsapjuk az út szélén a birkákat
- Fel kell ismerni a települések neveit görög abc-s folyóírással, nyomtatott betűkkel és latinra átírva is
- Arra fel kell készülni, hogy a magyar nyelvű leírások fonetikus átírásait sehol nem fogjuk megtalálni (szerencsére mi a Lonely Planet könyvvel mentünk, ami angolul volt)
- Ha görögül nem is tudunk, az angol must-have, hogy stílszerű legyek
Döbbenetes élmény volt, amikor keserves kevergés után teljes tanácstalanságban megálltunk egy hegyi falucskában, 30 km-re mindenféle “civilizáltabb” környezettől, néztük a térképet, GPS-t, mindent, ekkor kopogtattak az autó ablakán. Lehúztam az ablakot és egy kövér Kaliszpérával köszöntöttem a kb. 70-75 éves bácsikát, aki két nagy műanyagvödörnyi birsalmát cipelt haza éppen a kiskertből. A bácsika kérdezte, hogy segíthet-e, és hogy nem véletlenül x települést keressük. Hát, éppenhogy azt. Ekkor elmagyarázta, ha nem is szabatosan, de angol tőszavakkal, hogy pontosan mi merre van. Nem győztünk hálálkodni. Nekem utóbb esett le, hogy hmm, 70 éves bácsika? Egy 30 fős faluban a hegy tetején? Angolul útbaigazít? Mikor is lesz Magyarországon ilyen?
Akrotiri-félsziget
Az Észak-nyugati részen a szigetből észak felé kiálló, egyeseket ökölre, engem egy agyra emlékeztető alakú félsziget, tövében Chania-val (Hánnyá). Van rajta egy mini (katonainak kinéző) repülőtér is, nagyon jó kirándulóhelyek, itt forgatták a “Zorba, a Görög” tengerparti jeleneteit, és szép kolostort is találunk itt. Haladok sorrendben.
Chania
Tehát átvettük Gusztit probléma nélkül, ezáltal igencsak megnőtt a hatótávunk. Kb. egyórás út után landoltunk Chania-ban, Nyugat-Kréta központjában, amely főváros is volt egykor.
Először is a piacot néztük meg. Különben mi szerintem piac-fétisesek vagyunk, mindenütt meglátogatjuk a jelentősebbnek mondott helyeket, nem mellesleg a legolcsóbb beszerzési forrás tud lenni, akárcsak nálunk Magyarországon. Kréta főbb kiviteli cikkei a sajt, a méz, természetesen az olívaolaj, ouzo (ánizspálinka) és raki (törkölypálinka), csiga illetve különféle mediterrán fűszerek. Emellett a zöldség-gyümölcs-hal és egyéb húsok mellett a szokásos bőr- és bóvliárusok is megtalálhatók. Szomorúan állapítottam meg, hogy a nyúl nemzeti ételnek számít (a “nemzeti” itt most úgy értendő, hogy Krétán), márpedig szerintem a nyuszik elég aranyosak ahhoz, hogy ne együk meg őket. :-) Körülbelül ennyit a Kánnyai-piacról (tudom, rossz a kiejtés, próbáltam szójátszani a Chania és Kína közötti hasonlósággal, sajnos gyenge a poén).
Van egy híres bőrárus-utca is, amin végigsétáltunk - bizonyára olcsón árulnak minőségi termékeket, nekünk azonban nem volt szükségünk semmire, így folytattuk utunkat az üzleti negyedben a kikötő felé.
A kikötő lenyűgözően szép, velencei stílusú házakkal, egy érdekes mecsettel, amin kőgömbökből áll a díszítés, világítótoronnyal, mini-erőddel, és a Tengerészeti Múzeummal, ami komolyan igen jó: bemutatja Görögország igen jelentős tengeri közlekedését a kis kereskedőbárkáktól (amelyek alig voltak csónaknál komolyabbak) a mai katonai naszádokig. Mindenféle felszerelésről olvashatunk angolul is, illetve makettek segíségével bemutatják Görögország történelmének legnagyobb vízi csatáit az ókortól napjainkig. Nem mellesleg az épület egy XVI. századi velencei Szent Ferenc templom.
A kikötőben indulnak üvegfenekű hajók, amit kihagytunk, de jó szórakozás lehet, mert a víz minősége a kikötőben is nagyon jó (figyeljétek meg, mennyire kék és áttetsző a víz). Van egy katedrális is a közelben, elég szép görögkatolikus épület, csak bent nem igazán sikerült jó fotót készítenem.
Ezután a kikötőtől nem messze, a kedves óvárosi részben beültünk egy kis étterembe, és rendeltünk egy kétszemélyes tálat, ami étkezés szempontjából mindenképp a nap fénypontja volt. :-) Még indulás előtt felírtam egy jópár görög ételt, amit mindenképp ki kell próbálnunk, és ezekből sikerült egy nagy halommal kipipálni itt. :-) Az ételekről és árakról később írok, mert egyrészt nem szeretnék egy posztot nagyon hosszúra nyújtani, másrészt mindenütt szeretnék közölni érdekes gyakorlati dolgokat is - mivel a közlekedéssel ezt ellőttem, marad a következőkre az étkezés.
Az óvárosi rész a legszebb, amit láttam a szigeten. Sok kis barátságos utcácska, a látnivalók mellett jó éttermek, árusok stb.
Agia Triada
Ájja Triáda, azaz a Szentháromság-kolostor felé vezetett az utunk. Fél órásra tervezett utunk a már korábban emlegetett logisztikai problémák (pl. nem volt egy értelmes térkép, ami a valóságot követte volna) miatt egy órásra hízott.
A kolostor a XVII. században, bizánci stílusban készült; gondozott kerttel és növényekkel, szép környezetben fent a hegyekben. Szerzeteseket ugyan nem láttunk, de olajfákat annál inkább. A sok beszéd helyett itt van pár kép.
Stavrou / Stavros
Stavrou és Stavros (Sztavrosz) ugyanaz a hely, csak sokszor többféle írásmódja is van a helységneveknek, ezzel is megkönnyítve szerencsétlen külföldi turisták sorsát. :) Ha ilyen van és eszembe jut, akkor mindig oda fogom írni mindkét írásmódot.
Igazából a város(ka) nem is érdekes, annál inkább a bícs, ugyanis itt forgatták a Zorba, a Görög tengerparti jeleneteit. Én nem láttam a filmet és nincs is nagy affinitásom a megtekintéséhez, de a hely szép. Van egy védett öböl, nyugodt vízzel, az egyik felén a strand, a másik felén egy óriási kopár sziklás hegy. Az öblöt akár szépen át is lehet úszni (meg is tettem), de a túloldalon a partra kecmergés elég keserves - mivel sziklás, csomó tengeri sün van, ráadásul éppen ott már nincs védve az öböl, nagyobbak a hullámok is, kicsit paráztam hogy odacsap a sziklához, így le sem raktam a lábam, inkább visszaúsztam a strandra.
Ja, ezt nem is kell mondanom szerintem: sziklás part = sün, tehát csak szandálban fürödjön, aki akar; homokos part = nincs sün (mi ezt preferáltuk).
Ezután már csak a hazaút volt hátra, kb. másfél óra múlva landoltunk a szálloda előtt Gusztival, azután pedig a szokásos vacsora, séta Rethymnoban.
Folyt. köv.
2011
Nov
30
Elöljáróban egy kis figyelmeztetés: Aki általában nem all-exclusive-ra fizet be és nem az a terve, hogy egész nap a szálloda medencéje mellett tesped, az jó eséllyel tudja, de nem árt az ismétlés:
Az idegenvezetőtől nem veszünk semmit, mert vérdrága cégekkel dolgoztatnak.
Két számot mondok: A most tárgyalt Gramvoussa-félsziget utat fejenként 67 euróért lehetett volna megvenni, amit picit drágálltunk. Leballagtunk a városba, és egy turisztikai irodában befizettünk ugyanarra az útra 28+12 euróért (olyannyira ugyanaz volt az út, hogy ugyanazzal a hajóval vittek bennünket!), tehát máris két fő esetén spóroltunk min. 50 eurót (azért mondok csak ennyit, mert a 67 eurós árba belefért egy sült csirkecomb+görög saláta kombó is ebéd gyanánt. A mi ebédünket így hozzáadtam a mi költségünkhöz. Nade akkor is, 15000 forintot spóroltunk, vagy még inkább, mire kérték azt el?)
A másik, ugyanilyen: autó bérlés. Beajánlott az idegenvezető 60-70 euró per napos konstrukciókat, és közben óva intett bennünket a “csaló” egyéb irodáktól, ahol nem teljes körű a biztosítás, és “mint az köztudott”, Krétán a gumikra és az alvázra nem vonatkozik, és a saját érdekünkben csak és kizárólag nála rendeljük az autót. Aha, persze. Megkérdeztük a városban, teljes körű biztosítással négy napra 112 júrócskáért sikerült is megegyezni. Ez persze a robogó kategória utáni első, a Kia Picanto, de kettőnknek az éppen frankó volt.
Különben vicces, de a kis vacak bódét (azaz a Kiát) nagyon megszerettem a négy nap alatt. Tényleg egy kis dülöngélő bódé varrógép-motorral, de aranyos és olyan lelkesen megy, hogy nem lehet nem kedvelni. Előztünk BMW-t is vele. :) El is neveztem az első nap Bódé Gusztinak, aztán már csak Gusztiként hivatkoztunk rá.
Gramvoussa-félsziget
Igyekszem rátérni a lényegre: A kirándulás egész napos. Elbuszoztatnak a sziget észak-nyugati csücskére, behajóznak, végigmegyünk a félsziget mentén egy kis kopár szigetre, ahol egy impresszív méretű erődhöz lehet felmászni, akinek kedve van; majd egy gyönyörű kék lagúnás öbölbe, Balosra visz a hajó. Mindkét helyszínen 3 óra van nézelődni vagy napozni, majd a hajó visszaindul és kiköt Kissamos-ban, ahonnét a busz visszaszállít. Nagyon érdemes elmenni, ezt remélem, igazolják a képek is!
Nem tudom, miért, de azt gondoltuk, hogy valami kis halászbárka fog értünk jönni, ehhez képest egy akkora óriással utaztunk, amiben meg sem lehetett érezni a hullámokat, légkondícionált volt, saját étteremmel és bolttal, és vagy tíz busznyi emberrel. Az első megállónknál siettünk is előre, hogy még tudjunk fotókat készíteni, körbenézni mielőtt tele lesz emberrel minden. Ennek megfelelően hegymászókat megszégyenítő tempóban futottunk fel és rendesen kitikkadtunk, de megérte. Az erőd háromszög alakú, minden oldala körülbelül 5-600 méter hosszú, tehát elég nagy a terület. Természetesen romos állapotban van, de klassz hely és gyönyörű a kilátás. Körbejártunk, és mire leértünk, már indultunk is tovább.
Természetesen ezt az erődöt is a velenceiek építették a törökök ellen, egyfajta tengeri őrszem funkciót látott el. A törökök szokás szerint nagyjából 0,2 nap alatt vették be… :-) Ha akkor már kiadták volna az Egri Csillagokat, tudtak volna tájékozódni a törökök elleni megfelelő harcmodorról, hehe. Az első képen látszik, hogy viszonylag magasra kellett felkúszni, ennek a képnek a jobb oldalán középütt van egy zöld folt; ezek kb. 1-1,5 méter magas agavék voltak. A második kép készítésekor mi már fent voltunk, és vigyorogva fotóztuk a felfelé menetelő többi hangyát. A többi kép magáért beszél…
Balos
Balos, a türkiz öböl egy igazán képeslapra való hely. Képzeljétek el, kiköt a hajó, és mint pionírok az újvilágba, úgy indulunk el az érintetlen, természetes környezet irányába. A langyos vízben térdig gázolunk, szandálunk a kezünkben, és csak rácsodálkozunk, hogy jé, ez milyen kék, és az a hegy mennyire jól néz ki, milyen finom és világos a homok… pillanatra mindenkiből előtör a gyerek, a nagy felfedező. És a társaság egyenletesen szétterül. A víz mindenütt alacsony, hullámok nincsenek, gyerekekkel ideális… egy dolgot kivéve. Nincs egy picike árnyék sem, hacsak a saját árnyékunkat nem vesszük annak. A hajón 4 júró a napernyő erre a két órára, de ez most jó ár, mert a magas faktorú naptejjel is simán lehet leégni, főleg ha az ember a vízben hempereg, pózol és fotózkodik, és kicsit nem figyel. :-) Szerencsére mi figyeltünk, nem lett baj, de óvatosan!
Ugye, hogy milyen csodás? Napoztunk, hédereztünk, aztán felmentünk a hajóra kicsit hűsölni a légkondis fedélzeten és szunyókálni egy sort. Ezután hazavittek, és a szokásos esti program következett, tehát vacsora, és kis séta a városban (Rethymno-ban), vagy a tengerparton.
Folyt. köv.
2011
Nov
30
Nekivágok hosszas halogatás után a nyaralásunk leírásának. Idén Krétát vettük be kétszemélyes hadseregünkkel. Már elindulás előtt kérdezték néhányan, hogy biztosak vagyunk-e az úticélban, hiszen Görögországban tüntetnek, zavarognak, Egyiptomban meg lőnek; de abban teljesen biztosak voltunk, hogy az a sziget, amelyik a turizmusból él, ilyen dolgokat nem enged meg magának. Végig biztonságban voltunk, természetesen.
A TERV: Kis hezitálás után az északi partra, Hérakliontól (a fővárostól) nyugatra, a harmadik legnagyobb városba, Rethymno-ba foglaltunk szállást. Jobbat nem is tehettünk volna! :-) A főváros zsúfolt, nem túlságosan szép, kevés látnivalóval szolgáló hely; ugyanis földrengés is pusztította, illetve a II. Világháború alatt porrá bombázták. Azóta pedig nem sok helyen engedhették meg maguknak, hogy szecessziós, neogótikus vagy akár román stílusú városrészeket húzzanak fel; Héraklion maga is inkább kockaházakból áll. A második legnagyobb város Chania (ejtsd: Hánnyá, ehe-ehe), túlságosan is a nyugati csücsökben van, hosszadalmas onnan eljutni a sziget belseje felé. Rethymnon elég nagy volt, hogy ne unatkozzunk, viszont elég nyugis, hogy tudjunk nyugodtan aludni és nem kellett a diszkókat és a részeg üvöltözést hallgatni. Mi sem vagyunk nyugdíjasok, de a nyaralást nem a “minden nap bebaszunk” fogalommal tesszük egyenlővé. Na mindegy, szóval Rethymno-ból csillagtúráztunk.
Először is, pár talán annyira nem is meglepő tény Krétáról:
1) Kréta NAGY. Tényleg. Én azt hittem, ez akkora, mint Korfu, de amikor nekiálltam az útvonalterv csiholásának, akkor láttam be, hogy ezt a helyet nem lehet 7 nap alatt bejárni. Tehát mindenkinek javaslom, hogy vagy nyugatra, vagy keletre koncentráljon, mert ahhoz, hogy mindent bejárjon, legalább két szállás helyszín és két hét kell. Minimum.
2) Máltához hasonlóan Krétán is keresztülmentek a mórok, velenceiek, természetesen a törökök, akiket úgy utálnak és még ki tudja, milyen nemzetek. Viszont ami jobb, mint Máltán, az az, hogy itt még szeptemberben is szép zöld növényzet van, nem egy kopár szikla az egész. Persze van kopár szikla is, ha valaki arra gerjed…
3) Van egy-két olyan szép hely, amit ha nekem megmutatnak, hogy ez a Seyschelle-szigetekről való kép, simán elhiszem. Jártam pár helyen már Görögországban, de valahogy ez volt az első hely, amelyiknél elhittem, hogy nem csak turisták számára épült minden, hanem itt emberek laktak már i.sz. 4000-ben is.
4) Kréta középső részén kelet-nyugati irányban egy hegylánc tagolja, a Fehér Hegyek (Lefka Ori), amelynek 2700 méteres csúcsai is vannak. Bennem valahogy mindig az élt, hogy a szigetek laposak (biztos azért, mert nem néztem a Lost-ot), de a Lefka Ori igen komolyan néz ki és nem utolsósorban feldobja a látképet. Ha valaki kirándulni, sziklát mászni indulna, Krétán a helye.
A látnivalók, ahogyan szinte mindenütt, négy kategóriába sorolhatók:
1) Templomok/minaretek/mecsetek
2) Erődök/palota romok
3) Múzeumok
4) Tengerpartok
Ezek mindegyike zseniális a maga nemében, így mindenki választhat, és bármit választ, jól fog járni. Mi leginkább két rohangáló vizslára emlékeztettünk, fraktálszerű nyomvonalunkat fel sem merném rajzolni Kréta térképére, nagyon igyekeztünk felderíteni a környéket. :-)
Mielőtt a látnivalókat sorolnám, kicsit a megérkezésről: Hallottuk, hogy a repülőgép úgy száll le, hogy először majdnem leszáll, majd a pilóta felkapja a gépet, köröz egyet és leszáll rendesen. Mi ilyet nem tapasztaltunk, de az tuti, hogy nyúlfarknyi a kifutó és a tengernél kezdődik, ezért amikor a gép 10-15 méter magasban volt és még mindig a tenger volt alattunk, elkezdtünk feszengeni. De nem lett semmi gond. Ja, jut eszembe, azért kis sz_pás van Rethymno-val: Utolsónak rak ki és elsőnek vesz fel a transzfer. Egy tapasztalt utaztatós barátom adott egy tippet, hogy azt kellett volna csinálnunk, hogy a transzfert intézőnek azt mondjuk, elveszett egy csomagunk és intézkednünk kell, menjenek el nélkülünk. Ezután leintünk egy taxit, elmegyünk a szállásunkra (kb. 3 órával hamarabb odaérve, mint a többiek), számlát kérünk és azt kifizeti az utazási iroda. Nem éltünk ezzel a dologgal, nem is tartom fairnek, de érdekességképpen megemlítettem.
Rethymno
Néhány órás zötykölődés után megláttuk Rethymnót: Van szép régi városrész, homokos tengerparti strand, kikötő, rengeteg kajálda és üzlet; diszkókból viszonylag szolidabb felhozatallal. Természetesen erőd az van, látni nagyjából a város minden pontjáról. Elég kulturált minden, nem hajigálják el a szemetet, az árak általában véve nem vészesek.
A következőkben majd túráinkról írok, mint például Gramvoussa-félsziget, illetve Akrotiri-félsziget, de első körben Rethymno-t mutatom be részletesebben, mivel mi itt laktunk; amennyire lehetséges, megismertük és tényleg érdemes itt megszállni.
Tehát; két kikötői rész van, a régi (ma már csak történelmi jelentőségű) és az új (aktív használatban lévő). A kettő között is van egy kis tengerparti strandos rész homokkal, itt elég kevesen vannak, és valahogy nekünk is csak egyszer, az első nap délelőttjén akaródzott itt letelepedni, amikor még nagyon ki voltunk éhezve a strandolásra. Különben nincs semmi baj vele, csak valahogy nem-tudom-megmagyarázni-miért-nem. :)
A hullámok elég nagyok, itt nincs védett öböl, kapjuk orcánkba, amit az Égei-tenger nekünk szán. A helyzet a hullámokkal ugyanez arrébb, azaz pár száz méterre keletre, de az Ikarus(!)-strandon sokkal turistacsalogatóbb a helyzet, van infrastruktúra meg minden, értitek (sör, wc.. ha valaki esetleg mégsem értette volna).
Van egy tengerparti autóút is (azért a parttól kellemesen messze), ezután következik a belváros, majd a tulajdonképpeni főút. Rethymno-n nem megy keresztül az autópálya, legalábbis nem az üdülőterületen, úgyhogy csak a szokásos mediterrán zsizsergés van: sok kicsi autó és motor minden irányba, de egymást tiszteletben tartva és nem anyázva közlekedik.
A belvárosi részen nekem az tetszett nagyon, hogy ezeket a trombitavirágokat és egyéb helyi növényzetet felfuttatják az utcán olyan 3-4 méter magasra, és ezáltal olyan hatása van, mint egy szőlőlugasnak, igen hangulatos így sétálni vagy beülni egy étterembe. A “beülni” itt különben azt jelenti, hogy a szűk kis utcácskákból készítenek kiülős részeket, maximum négyszemélyes asztalokkal.
A város “koronája” az erőd, amelyet a velenceiek építettek (kb. mindegyik erődnél, amit meglátogattunk, leírták vagy elmondták, hogy ezt az erődöt a velenceiek építették a törökök ellen, akik aztán 1-2 nap ostrommal mindet bevették. A velenceieknek tehát nem feltétlenül érte meg a sok építkezés, de cserébe az utókornak van mit megcsodálnia).
Eléggé meglepő ezeknek az erődöknek a mérete Kréta-szerte; remélem, hogy a képek visszaadják a nagyságot. Ami még jópofa volt, hogy egy falon több ezer, ha nem tízezer csiga telepedett meg. Vajon miért éppen ott? A fotón egy ajtó sarka látható.
Van még egy mecset, aminek a tornya mindenhonnan látszik, jó tájékozódási pontot ad a kis utcák labirintusában, ottjártunkkor épp felújították, ahogyan látszik is.
Összefoglalva, végülis Rethymno-ban az erőd, a kikötő, az óváros és a homokos tengerpart mind jó elfoglaltság volt.
Szállás
Utószó gyanánt a szállodáról is beszélek: Mint tudjuk, a balkáni csillagokból egyet le kell vonni, ha az európai színvonalat szeretnénk megítélni. Ettől függetlenül a mi kis hotelünk tiszta volt, a recepciósok nagyon kedvesek, és a kaja az általános krétai híresztelésekkel ellentétben nem volt sem egyhangú, sem rossz minőségű. Természetesen a minőség kérdése viszonylagos, aki luxuskörülményekre vágyik, annak luxus árakat kell fizetnie (kedvencem az, aki fikáz fennhangon egy háromcsillagos szállodát, hogy kaviárral töltött homárt nem szolgálnak fel).
Ha már kaja, ízlett a szőlőlevélbe tekert rizses izé, levesekben nem remekelnek (kifejezetten rossz), minden más jó volt. (Összeszedtem még az utazás előtt, hogy mik azok a kaják, amiket mindenképp ki kell próbálni, de ezekről majd később.)
A szobánkkal összesen két probléma volt: az egyik, hogy volt benne egy hűtő, aminek nem lehetett a teljesítményét szabályozni, és ki sem lehetett húzni. Ezzel csak az volt a baj, hogy állandóan ment és felfűtötte a szobát, tehát erősen járatni kellett a légkondit. A másik furcsaság, hogy a fürdőnek nem volt szellőzése, ezért a szoba felé kellett szellőztetnünk, különben bedohosodott volna.
Ezek mellett csak olyan délvidéki apróságok dobták fel az életünket, mint pl. a mosdó nem annyira a lefolyócsőbe, mint inkább a padlóra folyt le, valamint a biztonság erősen bizalmi alapokon működött, ugyanis kb. a számzáras biciklilakat egy Wertheim volt a mi szobánk ajtózárához képest. :-)
Folyt. köv.
2011
Nov
4
Igyekszem trendyy lenni és gyorsan írni a ma piacra dobott Kiscsillag albumról. Nyilván nem is fogok olyan részletes beszámolót írni, mint már fél éve hallgatott albumokról; de megjelent, itt van köztünk, hűdejó.
Összességében a Kiscsillagról azért annyit elmondok, hogy úgy érzem (talán nem vagyok ezzel egyedül), hogy ez egy Kispál és a Borz-pótlék. Lovasi ezt brusztolja most szívesen, hát fogyasztom, jobb híján, de ez cukor helyett szacharin, sör helyett alkoholmentes sör.
Az album, címéből sejthetően, a párkapcsolat különféle aspektusait boncolgatja.
Alapvetően vicces a cím, ehhez méltóan jó a felvezető (címadó) szám, aminek lényege az, hogy az ember párosan tud igazán kiteljesedni. A második (Bánat) jó ritmusú, táncolható, de ez a ritmus nálam nem jön össze a hangszereléssel. Torzítsatok már kicsit, srácok… Az “Igen, Uram” tetszik, jó kis szám.
A “Gyors autóval” címében, hangulatában, ritmusában, dallamában akár a Kispál tetszőleges albumáról is származhatna. Nem csodálkoznék, ha Lovasinál a tarsolyban ott lapult volna már évek óta. Ettől még jó, csak kicsit olyan “minden elkurvul, mindenből szar lesz, tönkremegy, szétesik az egész világ” hangulatom támadt. Node ez nem is meglepő. :-)
Az Olajoshordó kezdeténél megijedtem, nagyon szalaiévásan hangzik, de aztán kicsit kidolgozódik és a szöveg nekem bejön (azaz: zsír). Ötletes, jópofa, mégis valahogy mély gondolatokat tartalmaz. Ez igazán Lovasi költészete.
A Szirmok dallamra szerintem elég gáz, néha születtek ilyen korcs számok a Kispálos időkben is. Ez egy szakítás története, gondolom ezért vették ilyen disszonánsra a figurát; ettől még szar, nem hiszem hogy konerten sokat nyomják majd (bár ki tudja, nekem a Kiscsillag rajongók ízlése elég fura néha). Ugyanilyen kissé fura, részben rapelős, részben meg polbeat-es a “Kit simogasson?“. Felteszem, a célzás a Balatonra, plusz ez a stílus idézi a 70-es vagy 80-as éveket, ezt alátámasztja a szöveg is (felkelő nap házának tábortűznél játszása stb).
A “Nagy, nehéz“-re mást nem tudok mondani, mint hogy “nem fájdalmas”. A “Holding” leginkább semmilyen. A “Tudtam, hogy jönni fogsz” lamentálás egy elképzelt nőről, aki sosem jön nyilván; ez a szám azért már egy kicsit fájdalmas.
“Szerelem, jó“: Azt hiszem, ennek a számnak a kezdő sorait fogjuk még idézni. :-) Ez a szám kirántja az albumot a mélypontról, ismét visszaszereztem a lelkesedésem, amit az előző három számot hallgatva elvesztettem valahol. “Elég a maradék“: Meglepően kellemes, szimfonikus hangokkal feltupírozott szám. Ez biztosan fog menni a rádióban. És végül
“Sirály“: Az egyik legcsodálatosabb, legharmonikusabb, legmeghatóbb szám, amit ebben a kategóriában írtak. Magasan az album legjobb száma, nem véletlenül koptatták hónapokig a Petőfin. Egyben szép összefoglalást ad a szerelem-témának. Nem szeretnék telhetetlen lenni, csak azt szeretném, ha 2-3 évente születne Magyarországon egy ilyen szám, akkor már nincs baj a “poppélettel*”.
Nos, összességében ez nem egy szar album, de hallottam már jobbat is. Nem pontoztam a számokat, hiszen ez csak egy első benyomás, de azt mondanám, olyan 60%-ot adnék rá.
* Josephustól kölcsönöztem a szót, ő szokta használni a “megyünk a poppéletbe” kifejezést.